I. Helyszíned rendezett legyen és láthatóvá tedd
Gondoljátok át együtt a csapattal, hogy az udvarnak melyik részét fogjátok használni, illetve hogy van-e olyan terület, amit el akartok kerítenie. Tervezzétek meg, hogy honnan lesz a bejárat, mik lesznek a látogatói közlekedési útvonalak és azt is fontos belőni, hogy kb. mennyi ember fog egyszerre elférni a helyszínen.
Segítsétek a látogatókat, hogy megtalálják a helyszínt! A bejárat helyét mindenképp jelezzétek, emellett pedig a tájékozódás szempontjából hasznos, ha vannak jól irányjelző nyilak is. Tőlünk kaptok egy garázsvásásár fesztiválos molinót, de ha van kapacitásotok, készítsetek másik reklámot, csalogatót a helyszíneteknek. A garázsvásár starter kit-ben találtok krétát – ezzel tudjátok az aszfalton is jelölni az irányokat.
II. Eszközeidre gondod legyen
A kipakoláshoz szükséges eszközöket mindenki magának biztosítja. Gondold át, hogy mire tudod szépen elhelyezni a portékáidat – asztal, takaró, hokedli, szék, polc, állvány, vállfa és hogy mire lehet még szükség a nap során – eső ellen védő ponyva, próbafülke, ha ruhaneműt is árulsz, áram, ha van olyan elektronikai eszköz, aminek a kipróbálásához ez elengedhetetlen, stb.
III. Ne hagyd a munkát szombatra
Érdemes előre gondolkodni és kitalálni, hogy mi az, amit már péntek délután/este ki tudsz rakni a helyszínen és nem ázik el, nem lopják el. Ha vendég árus vagy egy helyszínen, akkor már előző nap rakd be a kocsiba a vásárra szánt dolgokat.
IV. Áraidat előre határozd meg
Az árazás mindig egy fogós ravasz kérdés, így azt javasoljuk, hogy előre gondold végig, hogy mi mennyibe kerüljön – ha mindennek egyedi ára van, címkézd fel előre, ha pedig különböző árkategóriák vannak, különítsd el a tárgyakat az áruknak megfelelően más-más dobozokba. Kalkuláld bele az árba, hogy alkudni is szeretnek a vásárlók! 🙂
V. Ismerd helyszíntársaidat
Fontos, hogy tudd, kivel vagy egy helyszínen. Beszéljétek meg, hogy kire tudod majd rábízni a standodat, ha ebédelni vagy kávézni akarsz. Hívj magaddal ismerőst, családtagot segítségnek! Még ha csak 1-2 órára is, de biztos jól fog jönni a társaság és a váltás.
Egész nap segítsétek egymást, legyen folyamatos a kommunikáció az árusok között!
VI. Felebarátaiddal tisztán kommunikálj
Ez egy közösségi hangulatú vásár. Beszélgess, ismerkedj a vevőkkel, egy mosoly minden esetben segíthet az eladásban, mesélj a tárgyak sztorijáról, hogy az új tulajdonos is gazdagabb legyen a történettel.
VII. Ha teheted, asztalodra süteményt tégy
Helyszínedre érkező, megfáradt garázsvásározók szívesen fogadnak egy kis nassolnivalót, ami mellett könnyebb akár szóba is elegyedni, sőt így a persely is hip-hop megtelik.
VIII. A pénzügyeket alkalomhoz illő komolysággal kezeld
Ha valaki alkudozik, csillogtasd te is a piaci tehetséged – legyél rugalmas és arra figyelj, hogy az “üzletkötés” után mindenki elégedett legyen.
Készülj apróval, hogy tudj visszaadni a vevőknek (a postán 4 000 ft-ig ingyen váltanak).
IX. Megmaradt értékeidet oszd meg felebarátaiddal
Ha a vásár vége felé van olyan portéka, ami sehogyan sem akar gazdára lelni, készíts ingyen elvihető dobozt vagy hirdess akciót a megmaradt termékekre!
X. A vásár végeztével magad után rendet hagyj
Amint levonult a vásározó tömeg, rendezd el a helyszínt! Hagyd úgy, ahogy találtad az udvart, ha kárt okoztál esetleg, akkor kárpótolj! Ha van olyan áru, ami megmaradt és nem akarod megtartani, gyűjtsd össze és szállítsd el a kijelölt Cseriti gyűjtőpontok egyikére!